Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

IV. Petőfi a természet realistája

104 Petőfi-Könyvtár hanem csupa apró jelenetek gyöngyszeméből alkotja meg a ragyogó velenczei mozaikképekre emlékeztető festményét. Soha eddig ily részletes megfigyeléseket nem tettek költőink, úgy annyira, hogy szinte felismerjük a Kunság közepén terülő Félegyházát. S az eljárás, hogy mint sétál e tájon végig, nem-e mintha Schiller „Spaziergang" czimű, e nemben egyik legkitűnőbb tájfestő költeményéből volna ellesve, melyben a költő egymásután, ahogy útja vezeti, szól az erdőről, hegyekről, a gyalogösvényről, a folyamról, falvakról, a nyárfával beültetett országútról, mely a városba visz, stb. Csakhogy az elmélkedő Schillernél a képek hatása nem érzésekben, hanem hozzáfűzött gondolatokban nyilatkozik. Ugyanezt az eljárást mutatja Petőfi a „Téli világ"-ban, hol a tél hatását festi a városban sétálás közben szemébe tünő jelenetekben, egymás mellé sorakozott apró zsánerképecskékben. Mindezen költeményekben a költő tulajdonképi czélja a táj, az időszak jelenségeinek leirása. Tehát valóságos festő költemények. Csakhogy a költő mindig azt a hatást vázolja, melyet azok rája tettek, a lelkiállapotot adja, melyben szemléletük alkalmával volt, mindig belőlük folyó gondolatokkal s érzésekkel köti össze őket, soha nem foglalkozik tulajdonképpen külsőségekkel, hanem a dolgok lényegével, szellemével, fogalmával, sohasem tárgyal mellékességeket, mint Lisznyai, ki „még a füvek, madarak apró tulajdonait s genealógiáját is kiírja"