Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

IV. Petőfi a természet realistája

Petőfi és a természet 99 A pusztítás e hatását még erősebben érzi a költő, ha látja, milyen rA puszta télen". Míg azonban ott a pusztulás okozói a megváltozott társadalmi viszonyok, melyeknek kell, hogy a betyárok áldozatul essenek (s azért a költő mélyebb részvétet nem is érez iránta, hisz különben nem tudna tréfálózni rajta), itt az időszak mostohasága hozza létre. Dorgálja is mindjárt á bekezdő versszakban az őszt, mint gondatlan rossz gazdát, ki könnyelműen elfecsérli a kincseket, melyeket kikelet és nyár gyűjtöget. A személyesités a gazdaéletből van meritve és pedig egész elütően előzőitől, kik az őszt rendesen jóságos szinben, szorgalmasnak és mintegy babérain pihenőnek, vagy pedig hervadozónak, halált sejtetőnek tüntették fel. 0 a maga egyéni, jogosan haragvó szempontjából megfeddi s így oly vonást olvas bele, melyet eddig mások észre sem vettek, pedig épp oly igaz, mint az előbb említettek. Most azok a mozzanatok jutnak eszébe, melyek e két letűnt időszakot kisérték: a juhnyáj méla kolompolása, a pásztorlegény sípjának kesergése, a madarak dala, a haris harsogása — mind ez megszűnt, még egy kicsiny prücsök sem hegedül. Csupa oly jelenet, melynek hang ad életet s amelyeket a festő semmikép sem tudna elénk varázsolni. Ezeknek hátterét pedig, a mezőt s erdőt, azonnal magunk elé képzelhetjük. Áttér a tél hatására, mely alatt élettelen és élő egyenlően áll: A nap is alant repül, mintha rövidlátó lenne s szeretne a földhöz hajolni, hogy valamit 7•