Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

34 Petőfi-Könyvtár Avagy mit beszélek! ... oh te szépnek láttad Fenn az erdős bérczet és alant a völgyet; Hisz' a boldogságnak karján jöttél eddig, Egy angyal követvén utaidban hölgyed.*) A boldog szerelem rózsaszín üvegén Néztél te keresztül köztünk vándorolván; Úgy-e: rózsát láttál bokrainknak ágin, És mosolygó hajnalt hegyeinknek ormán ? Úgy-e nem hallottál panaszos beszédet, Nem haliád, mint sír, mint üvölt az őszi szél. Mert egész lelkeddel égi angyalodnak Kellemdús beszédén, ajkain íüggöttél. Mondd el hát, mit láttál; mondd, hogy ahol olly szép S dicső a természet: az istennek háza Nem leend a szellem mindörökre fogoly, Jön idő még, mellyben lánczait lerázza. Oh regéld, regéld el megható szavaddal S felséges dal lesz az elmondott regébül, Mellynek zengzetére a volt egyességnek Romba dőlt egyháza — meglásd — újra épül. Hogyha régen, régen, a dalnok szavára Egy város kelt ki a mély tenger árjából: Egyetlen épület mért ne épülhetne Föl a te szavadra, melly ragad s varázsol. Mentovich Ferencz. *) Czélzás arra, hogy P. nejével együtt volt Erdélyben.