Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 97 PETŐFI ÉS JÓKAI. (1898.) Körmenet megy újra Petőfi szobrához, Ahol a magyar nép áhítattal áldoz, Mint pap az oltárnál, márczius szent napján, S koszorút helyez el szobra kőalapján. Megy a roppant menet. De úgy tetszik nekem Van közte tömérdek rejtélyes idegen . . . Halványarczú ifjak, még halványabb vének, S mintha nem járnának, csak úgy lebegnének. Mintha valamennyi fehér ködből volna, És alakjuk mindjárt szerte-szét oszolna: Egyetlen szilárd test nincs e sokaságban, Hasonló menetet soha még nem láttam ! Vértanúk és költők, katonák és szentek, Akik mind maiglan sírjukban pihentek: íme levetették lánczát a halálnak, S a szabadság napján körmenetben járnak! Egy élő van ott csak. Édes búval teli, Ezt az egyet mind, mind csókolja, öleli, Mint ahogy a vert had bujdosó csapatja Megmentett zászlóját kézről kézre adja. Ezt az élő embert én is jól ismerem; Szive halhatatlan virágokat terem; Feje, mint a hő nap, fényét veti, szórja: Ez a magyar nemzet nagy Jókai Mórja! Petőti-Kfiny vtár XX