Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 69 PETŐFI SÁNDOR. 1877. Május 10. Szívszaggató volt, míg hozzátörődtünk, De megnyugodtunk benne: Porod vegyült a harczmező porával, Szent föld alatt pihenve . . . Kilobbantál felséges meteorként Az örök éjszakába, — Villám gyanánt egyszerre ellobogtál, Csak dörgést hagyva hátra! . . Most jő a hír . . . óh ! ez kimondhatatlan ! Gúnyt üz a kegyes isten Önnön magából, ha a képtelenség Valóság lehet itten! Mi azt hivők: szunnyadsz a csatatéren, Büszkén hivők, hogy ott vagy! S most jő a hir, hogy élve eltemettek, S több vagy a halottnál, mert élö-halott vagy ! Roskadt szemedben ragyogó nagy multad Eltorzított emléke . . . Elfonnyadt képed borzalmas rabévek Kínos tüzében égve . . . Váz... rom ... hamu ! hatalmas szellemed Vonagló koldusárnya, — Míg nagy neved, mint halhatatlan phoenix, Száll örök ifjan ki a nagyvilágba! Költő, te vagy? Sas aki fent'születtél, Orkánok ikeréül, Ki a magasban oly magasra szálltál, Ahol a felhő szédül . . ;