Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

64 Petőfi-Könyvtár És elviszi őket messze magával, Hol háza fölött szép zöld a födél. A rózsabokor rajt összeborul, S hullatja virágit hamva fölé . . . — Elvitte magával mind mi övé volt, S most kezd alunni nyugodtan a rég holt. Míg fenn magas égen csillaga ég! S zeng a csalogány a tavasz ligetén. Költőnk dala sír pásztorfurulyából. — Villámaival csókolja meg egymást Két felleg az alkonyi égen távol: Nem dörg: — méh döng a virágon . . . Lenn súg a halott: „Szűm üdve, világom, Csókoljuk örökre mi egymást." Jókai Mór. JÓ PETŐFI. (1875.) Jó Petőfi! pihenj békén Valahol az ország szélén ! Tetemidet lágyan Nyomja hazád földje, Úgy sem igen sok jót Vettél egykor tőle. Azt se tudjuk, merre nyugszol . . . Keresnénk, de nem tudunk, hol: Nem mutatja ember, Nem egy árva emlék, Ahol hamvaidat Nyugalomra tették.