Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 151 Elosztva él minden porom E szent haza göröngyiben, S látatlanul munkált, teremt, S míg áll e hon: sohsem pihen." „S az istenadta nép, amíg Izzadva küzd, fárad, remél, Őrizve ősi birtokát, Lantom szavára harczra kél; S belőle, mint termő talaj Rögéből uj élet fakad, S a vén idők hullámi sem Mossák el e védő falat!" „Ott égek én, a napsugár Csókolta rónatájakon S mint fészkét védő bérezi sas, Őrt állok hármas bérezfokon! Fényem, nevem örökkön él, S régóta egy szent eszme lett; S minden magyar szivében él, Mint lángoló honszeretet!" Kibontja lelkem szárnyait, S szédülve nézek fel reád, Te bűvös szellemóriás, Ki oly nagygyá tevéd hazád. S dicső neved hírét, amíg Visszhangozzák a századok: A sorsot áldom, hogy veled Egy nép s haza fia vagyok! Szalay Károly.