Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 141 PETŐFI. Nagy volt a lángész, nagy, szent és hatalmas, Nagy volt a szellem, mely e földre jött. Ragyogva állt és nemtőt hirdetően A csillag akkor szép hazánk fölött. S megszületett, kivel a mult feltámadt, A lantos jós akire várt e század. Honnan jöve, honnan vevé a lelket Minő még szivben így tán nem honolt. Honnan tüzét, a fényt árasztó lángot, S varázsos dalt, mely ajkiról omolt. A honszerelmet, amely éltét szítta, Míg homlokára szemfedőt boríta. A mennyből ragadá az ihletet le, És járt a földön égi szekerén; Tiporva mindent, ami gyávaság volt, A jót élesztve lelke lánghevén. S szellem-virágok nőttek nyomdokára; A föld megindult mennydörgő szavára. Feltűnt a kor vészdulta láthatárán Petőfi, mint egy égi jelenés, És véle jött és felnőtt óriássá A magyar kebleken a törekvés. S a végzet, amit gyáván még halasztott, Pótolta ő, mert új éltet fakasztott.