Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költők lantján 131 Vajúdó halmok isteneket szülnek, Eget-földet vörös fény lángol át, Öregek és gyerekek összenőve Együtt zengik a szabadság dalát! Ébred s letépi első mozdulatra Qyermekrongyát vasízmairul a nép, Áll a szabadság hivó lobogója, Nem szabja árát, csak alája lép. Mert az a minden lobogók királya, Mely szent magasban legfelül lobog, Csak ennek szárnya alatt sarjadozhat Egyenlően ki a kenyér s a jog. S legszebb napján a hőskor tavaszának Ugy nézzetek ti unokák reám, Én csüggöttem — díszszolgálatra osztva, — A legdicsőbb vezérnek oldalán. Kit balja forró szivéhez szorított, Oh százszor boldog, én voltam, a kard, Mikor zenge a márcziusi eskü S élő visszhangja a „Talpra magyar"-t. Együtt jártunk, dicsőségben fürödve, Bérczek-rónák babéros utait: Mért is váltunk meg ott a fordulónál, Ahol utad az éjszakába vitt? . . . Égzengő zajban, ömlő vérfolyókon Feketeségbe borult a világ, S holttestein a segesvári síknak — Száguldottak a fújó paripák . . . Annak a júliusi éjszakának Csillagjai fent ülnek őrszemül. Kutató kéz ne is nyúljon a földhöz, Maradjon a hant érintetlenül. 10*