Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 123 Míg így egész ország a temetőkerted, Egész nemzet áll őrt mindig sírod mellett, Emléked sem egy van, ahány szív csak érez, Minden sajgó szívben egy-egy emlék vérez; De csak pillanatra, aztán dobogása Diadalmas himnusz, örömujjongása: Te a mienk voltál, a mienk vagy most is, Örökkön-örökké, élő, meg a holt is ! Ötven éve immár, hogy lehullt a csillag, Ötven éve kérdjük, merre fekszel, hol vagy ? Ötven éve, s ime, azt hisszük, hogy egy se, Nem hisszük, hogy el vagy föld alá temetve. Nem hisszük, hogy régvolt, mikor lantod zengett, Ötven éve néped perczig sem felejtett, Akik sohse láttak, jól ismernek, látnak, Ma is csengő szódra rabszolgáddá válnak. Petőfi! Félisten ! Költők között első ! Magyar Helikonnak berke nézd mily meddő ! Epigonok élnek, nyomodba se lépve, Tied a babér, még nincs aki megtépje; Tied a borostyán osztatlan egészen, Ragyogó, fényes nap a nagy magyar égen! Halhatatlan holtan emléked is áldva, Koszorúval illet a kegyelet s hála! Erdélyi Zoltán.