Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

A kortina mögött

78 Petőfi-Könyvtár a „homard"-t a tenger bíborosának nevezi, persze ő mindig csak főve látta. De én láttam a vidéki nyomorúságot nyersen. Akkor nem piros, hanem fekete. Hogy is mondta Szentpétery? „A pincze fenekén holdfogytakor, éjféli tizenkettő körül tintás hordóban ülő és kéménysepréssel foglalkozó szerecsen, aki lelkében sötét gondolatokat forgat, valóságos karácsonyi fehér angyal hozzá képest." Ez az a meghatározás, amelyre még Réthy Pál is elképedt. Ennél nagyobbat ő se tudott mondani. Bizony, kitestetlenül, kosztüm nélkül és fölragasztott bajusz vagy szakái hiján, parókátlanul másképp fest az a világ. 1818-ban, október 11-ikén, Ferencz király nevenapján nyilt meg a székesfehérvári szinház — a Petőfi első színházi működésének szintere — Kolozsváry Pál főszolgabíró, a megye által kinevezett szintársulati főigazgató vezetése alatt, a tagok között Éder, Murányi, Komlóssy, Kőszeghy Alajos, Szalay, Tóth István, Nagy Mihály, Nagy István (testvérek), Győrfi, Kántorné, Murányiné, Balogné s még egynéhány kezdő. A társulat diszletfestője nem kisebb úr volt, mint a megye főjegyzője, Bajzáth (utóbb Bajzáth György báró), aki műkedvelésből olyan gyönyörű dekorácziókat festett, hogy azok ámulatára gyűlt a publikum. Balogh azt irja, hogy: „a fődiszitőséget a megye főjegyzője, Bajzáth, több falu birtokosa vállalta el és megvallom, ily nagy urat szenvedélylyel nem