Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Vörösmarty életéből

32 Petőfi Könyvtár Kibujt tehát a meleg bundából s lemászott a cséza lépcsőin. — Eredj vissza gyorsan ahhoz a fiatal emberhez, kérdezd meg, nem vállalna-e el házamnál instruktorságot? Ha igen, hívd ide! István úrfi jól tudta, hogy apja nem igen szokott valamit kétszer mondani, azért hát minden késedelem nélkül visszaindult. Mihály még akkor is verte a dongát, csak úgy rengett belé a gyarló kocsialkotmány. Talán éppen arról gondolkozott, ahhogy ez a bor száz forintot érne, hogyan venne ő azon az ő édesanyjának valami csinos, zsindelyes födelü présházat, ahová pihenni térhetne, mikor a gyógyfüvek szedésében elfárad. Kalapálásával megint fölriasztotta valaki, az odaérkező Perczel István. — Amice Vörösmarty! — Szolgálatára, én vagyok, — mond megfordulva Mihály. — Az apám magát, ha elvállalná, instruktornak akarja fogadni a Móricz meg a Miklós, meg a Sándor öcséim mellé. — (Magát persze bölcsen kihagyta; ő már úgy hitte, kinőtt az instruktor alól.) — Engem ? — viszonzá örömteljes meglepetéssel Mihály. Hisz ez ez úgy hangzott, mintha a présházról szőtt álmai megvalósulnának. — Valósággal, kérem alásan ? — Persze, hogy valósággal! Külömben csak nem gyalogolok egy fertály óra járást ilyen csikorgó hidegben.