Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

A vándorlás utolsó évei

122 Petőfi-Könyvtár vacsorára az egész társaság, minden személyválogatás nélkül, azaz szabók, szolgák és minden cselédséggel együtt szívesen láttatnak az esküdt úr házánál. Semmi mentség, mert a korcsmárosnak meg van parancsolva, hogy semmiféle enni- vagy innivalót számunkra ne szolgáltasson. Mit tehettünk egyebet ? A parancsnak engedelmeskedtünk, ámbár törődött testünk egy kis falatozás után óhajtotta volna a nyugalmat. Az egész testületet hajdúk kisérték és szépen beterelték az esküdt úr udvarára. Az udvarára, mondom, mert házában csakugyan negyedrész sem fért volna el, de nem is mint a ludakat a gyepre, hanem egy rengeteg nagy ponyvás sátor alá, mely alatt egy nagy teritett asztal állott, olyan, hogy egy század huszár is kényelmesen ülhetett volna mellette. Sőt az asztal körül akár még tánczolhattak is. Rózsa esküdt úr volt a gazda, rengett az asztal a sok mindenféle magyaros étel, sült és tészta-süteménytől, különféle jó borok és borvizektől. Cselédeinket szolgálatunkra kikérte. Nekifogtunk „falatozni", evésnekis beillett, bodorodni kezdett a vendégsereg, barna zenészek húzták a csárdást, végre felköszöntésekre került a sor, puffogtak a pezsgősüvegek, éltettük egymást, éltettük az egész világot; majd szétbomlott hirtelen a nagy asztal, tánczteremmé alakult a sátor belseje, húzta a czigány, mi pedig törődött testünket feledve jártuk a „három a táncz"-ot kivilágos kivirradtig. Sok vendégségben voltam életemben, de ily kedvszottyantó kedélyes mulatságban sohasem!