Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)
A vándorlás utolsó évei
A vándorlás utolsó évei 115 kat követték, sőt ha a német színházban adtak hébe-hóba valami érdemesebb darabot, azt rendesen megnézték, csak azért, hogy szczenériáját megjegyezhessék. Szükséges is volt, amennyiben a mi színtársulataink szakértő rendezőkben nem bővelkedtek, s az akkori sugókönyvek és egyéb másolatok a szükséges utasításokat nem tartalmazták, nem úgy, mint ma, amikor még a bútorok szinét s a szczenéria legaprólékosabb teendőit is megirja az ügynökségek utján szerzett másolat. Akkor mindent úgyszólván ki kellett szegényeknek találni. Magától nem ment semmi. Egyetlen társulatnak volt Berzeviczyje, a többi a gondviselésre volt utalva úttörő munkájában. Elképzelhető már most, hogy Kelemenék, az ő lengyel bor-vigécz rendezőjükkel, Protasevicz-czel, hogy meg lehettek áldva. Ki is lehettek neki szolgáltatva, annyira, hogy még a kassza elvitele sem került a rendezői állásába. Ellenkezőleg. Visszafogadták. A kassai szezon végeztével levelet kaptak a társulat vezértagjai Temesvárról, melyben a városi tanács felajánlja a színházat, báli termével és a korcsmáltatási joggal egyetemben, csak kötelezzék magukat a télen át rendes előadásokat tartani. Nem mentek bele. A téli hónapok Kassa közönségéé voltak. Temesvár nagyon sajnálta a tagadó választ, pedig el lehetett rá készülve, hirtelenében nagyon megsértette szegényeket. Mikor a főjegyzőnél jelentkeztek, három előadás tarthatása végett, 8*