Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Egy régi intendáns

100 Petőfi-Könyvtár vissza, de havi segélypénzem elmaradt. Többször irtam könyörögve atyámnak érte, de soha választ nem kaptam. Adósság is terhelt már s hogy becsülettel menekülhessek: quiétáltam, eladtam mindenemet s kifizettem adósságaimat. Mig pénzemben tartott, Pozsonyban időztem s itt ismerkedtem meg hasonló sorsú barátommal, Kisfaludy Károlylyal, ő még szegényebb volt, mint én s már mindenéből kifogyott, nekem még volt annyim, hogy kettőnk számára egy kurta-vendéglőben az ebédet egy hóra megfizethessem, de mit eszünk a jövőben ? A vendéglősné borzasztó rut asssony volt, rávettem, hogy festesse le magát Kisfaludy által; hízelegtem neki, ami rettentő önmegtagadásomba került, végre meglőn az alku, egy havi ebédért, kettőnk számára. Az arczkép bevégzése után mondá Kisfaludy : „Barátom, mióta élek, ily keservesen nem szolgáltam meg havi ebédemet!" De minden rosszban van valami jó is, arczképét a korcsmárosné közszemlére tette ki vendégeinek s e rut kép oly szenzácziót csinált, hogy a polgári vendégek közül többen festették le magukat, családjaikat s igy Kisfaludy barátom több hónapra biztosítva lőn, én pedig mint műkedvelő léptem fel a pozsonyi színpadon s nem csekély sikerrel, mert épp akkor jelen volt a gráczi színház igazgatója s azonnal szerződtetett cselszövő szerepekre, annyi fizetéssel, hogy szűken eltengődhettem. Elváltam Kisfaludy barátomtól s azóta nem láttuk egymást. Később hallám, hogy a bécsi várszínháznál mint costume-festő alkalmaztatott.