Kacziány Géza: Petőfi könyvtár 18. Petőfiről és mestereiről (1909)

Petőfi

Petőfiről és mestereiről 13 midőn filiszter-gondolkozás mindenütt, még a szellem tulajdonságaiban is a felmenő ősök hagyatékát nyomozza, semmiképpen sem akarja a stratfordi gyapjukeresdő fiának azt a dicsőséget átengedi, hogy saját drámáit ő irta legyen. Előveszik tehát a kor legnagyobb gondolkozóját és legjellemtelenebb emberét, Verulami Bacont s inkább annak tulajdonítjuk Shakespeare darabjait, mint magának Shakespearenek. Mert hiszen a nagy költőnek felmenő atyafiságában nincs meg a kellő támasz arra, hogy ekkora lángszellem juthasson abba a családba. S ha most ugyanez eljárást alkalmazzuk Petőfire, azt mondhatnók: miként jutott Petrovics István kiskőrösi mészáros ahhoz, hogy lánglelkű költő fia legyen. Hiszen „a jó öreg kocsmáros" csak husvágáshoz értett (fia bizonysága szerint) s becsületes, de végtelenül prózai lelkétől távol is állott minden rajongás s minden árnyalata a költészetnek. A szerelemnek bizonyára csak a legalantibb fajtája élt gondolkozásában, mely a fészket rakó madárban is meg van, a szabadságvágyat pedig, mint szegény jobbágy-ember, sohasem ösmerte. És mégis neki és szegény egyszerű szolgálóból lett feleségének jutott gyermekül a szerelem leglángolóbb dalnoka és a szabadság fanatikusa. S emellett senkinek sem jut eszébe, hogy ezt mondja: „E dalokat nem Írhatta Petőfi Sándor, a mészáros fia, mert a családban felmenőleg sohasem volt lángész, sőt még csak közönségesebb