Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

Petőfi István versei (J95 Haladj az úton, amelyen indultál, Nem intelek én, hogy visszatérj ; Amely mértékkel te mértél nékem, A sors néked is csak azzal mér. Jól tudod azt: ki mint vet, úgy arat, Elérhet téged is a sorsharag. Isten veled hát színlett jó barát! Isten veled, éljél boldogúl! Fogadd ez utolsó levelemet, Melyet küldök végső búcsúmúl. Megérdemled, hogy elfeledjelek Ki oly rútul megcsalál engemet. (Mötz.) IDEGEN FÖLDÖN. Becsületes ember az én házigazdám És jószívű asszony az ő felesége; Amiök csak vagyon, vélem azt megosztják, Áldja meg az Isten, szegényeket érte! Keresik kedvemet, amiben csak lehet, Semmi szükséget nem éreztetnek vélem; Nem hibázik semmim: van nékem jó ágyam, Naponta reggelim, vacsorám, ebédem. Beszélek gyakorta egy-egy töredéket Bús multamból nekik s örömmel hallgatnak, S ha bánatot látnak bús arczámon ülni, Megsegít az Isten, — ekkép vigasztalnak.