Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

92 Petőfi-Könyvtár Kinek a sors messze űzte kedvesét, Táplálgassa szép reménnyel kebelét, Szeresse és ne feledje s higyje el, Hogy visszatér egykor még hű szivével. Kinek meghalt harczmezőn a kedvese, Jól tudom én azt, hogy nagy a keserve, Enyhítheti hü szivének fájdalmát, Hogy kedvese nyerte el a szép halált. Rendel Isten majd másikat helyibe, Ki csak néki s hazájának lesz hive, És ha egy hű honleány még fenmarad, Kedveséül ajánlom én magamat. (Mötz, 1850 ápr. 14.) HAJÓSY DÁNIELHEZ. Isten veled te színlett jó barát, Isten veled, élj hát boldogul, Fogadd ez utolsó levelemet, Melyet küldök végső búcsúmúl: Megérdemled, hogy elfeledjelek, Ki oly rútul megcsalál engemet. Ez a barátság, melyet esküvél Azon perczben, midőn eljövék? Tekints vissza a lefolyt két évre, Tudom emlékezni fogsz rá még: S ha ezt teszed, szived dobogasa Szörnyű hűtlenséged vádolása!