Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

90 Petőfi-Könyvtár Légy boldog én lelkemből kivánom, Áldjon meg hát védő Istened ; S hogy nyugalmad háborítlan legyen, Hű szerelmem örökre feledd. Szeretlek, szivem lánghevével Szeretlek lányka tégedet ; Hü szerelmemnek jutalma a kín S szenvedés, mely gyötri lelkemet. Oh bár én is feledni tudnálak, Enyhülne tán nehéz fájdalmam, De hasztalan én nem feledhetlek, Mert neved szivembe irva van. S ha akarnám, hogy elfeledjelek, Úgy szivemet kell, hogy kitépjem, Sziv nélkül a test pusztult alkotmány. Ezt tegyem én ? Oh ezt nem teszem ! Hosszú keservek, kín és szenvedés Lassan-lassan elhervasztanak; Soká bár, de mégis sírba szállok, Ott nyerem majd el a nyugalmat. Meghalok, eljön majd várt halálom, Könnyek nem hullnak sirhalmomra, Nyugalmam nem háborítja senki, Nincs ki boruljon bús fejfámra. Isten veled hát te szép leányka, Kivánom, hogy nyerd el vágyadat, Ne terheld annyi kín és keservvel, Mint engemet, új imádódat.