Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

88 Petőfi-Könyvtár Fel, fel a magasba s körül, körül nézek, Sérült kebelemben új sebeket érzek. Megújulva minden a természet ölén, Csak reám nem derül vigasztaló remény Rég alvó természet be szép ébredésed! Madárkák dallokkal üdvözölnek téged, Ékesitni nyilik száz meg ezer virág, Zöldülnek a mezők, virágoznak a fák. Téli szemfödődet a nyájas napsugár És a meleg szellő elvonta rólad már, Csörgő patakká vált szép fehér szemfödőd, A szomjas kebelnek adand most új erőt. Egy tavaszt éltem csak egész életemben, Boldogság virága nyílott benne nekem; De a következő égető nyár heve Elhervasztá s oda boldogságom vele, Boldogság virága, oh édes szerelem, Te nyíltál oly szépen szivemnek kertjében ! Egy gyönyörű lányka ültetett és ápolt, De mint hűtlen kertész, csakhamar elpártolt. Sokáig ápoltam szemem hő könnyével . . . . *) a könnyek elhervadt végképpen ; Elhervadt a virág, csak tüskéit érzem, Gyilkos szúrásitól vérzik árva szivem. Rövid tavasz után hosszú telet élek, Egy új kikeletet többé nem remélek ; Kidőlt reményemnek viruló szép fája, A csalódás nehéz terhe szállott rája. *) Olvashatatlan.