Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

Petőfi István versei 1844-1849.

Petőfi István versei 57 Végig nézek magamon és megállok, Sűrűn fűzött bakancsomra bámulok; Csizma volna, hogyha szára is volna . . . A sarkantyú hát hová is lett róla?! . . . Kótyagtollas kalpag helyett fejemen, Kopáron kis „miczi" sapkám viselem; Zsinórozott mellényem és dolmányom Fölcseréltem egy belföldi foszlányon. Köpenyem is van eső s hideg ellen, Hűvös éjjel ezt sóhajjal béllelem Sóhajtgatok, de nem szenvedésimért, Hanem kedves szabad magyar hazámért. Van még nekem egy keserves bánatom : Gyalog járok, nem pediglen lóháton, Ha ezt nekem mondta volna valaki, A világból űztem volna én tán ki. Sok a bajom, el sem tudom sorolni, Jobb volna már talán nekem meghalni. Oh nem, addig én csak meg nem halhatok, Mig ellenünk vérében nem mosdhatok. Legjobban az keseríti szivemet, Kedves hazám, mit akarnak már veled ? . . . Ide jöttünk ezeren, hogy megvédjünk, S ennyi hosszú időn át csak henyélünk. Sejtelmeim titkon nekem azt súgják: Rabigába döntik újra a hazát; Aggodalom epeszti a szivemet. Káromkodjam? Búsuljak? nem, könnyezek!.. . (Ókér, 1848.)