Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

Petőfi István versei (J213 Nem bánom, oh leány taszíts el engemet, Ha kettőt egyszerre szeretned nem lehet: Engemet és szegény elhagyott nemzeted ! Ha kell egy áldozat legyek én, angyalom ! Miként szerelmem áldozatul adom, Ha kell e nemzetért, mely annyit szenvedett. (1858 jun. 22.) TUDTAD, HOGY . . . Tudtad, hogy elmegyek, S hogy csokid bokrábul Akarék magammal Vinni úti társul Egy mézes virágot; S te olyan szívtelen Tudtál még is lenni; Ahha! . . . hogy szivem nem Tud ketté repedni! . . . Tőlem megtagadni azt! Mindegy, ha egy napra, Évre, vagy örökre: A búcsú mindig búcsú marad, Nem tud az szeretni, aki Búcsúzáskor egy csókot nem ad. Fáj lelkem, fáj!... sir keservesen . .. Isten veled gyötrő kedvesem! (1858 jun. 23. Késő éjjel.)