Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

Petőfi-Könyvtár Szerethet más, de úgy mint én, Téged senki sem szeret, Oda adom minden perczben Éltem, ha kell, éretted. Nem látod-e a sötét bút, Amely homlokomon ül, Mig szememben a mosoly van? Vélnéd, tán lelkem örül? Megindul néha beszédem Vigan lejtő folyama: Hogy titkoljam, lelkemnek mily Égető a fájdalma. Enyelgek és vignak látszom. Mig szivemben a kín dúl; Miként a nap s ég mosolyog, Mig a felhő könnye hull. Mint egy elátkozott lélek, Járok körülötted én: Üdvözülést keres lelkem Szemed szép tekintetén. De mért szólok én ezekről ? Hisz te mindezt jól tudod, Hogy, mit érzek, mit szenvedek, Arczomról olvashatod. S mégis, mégis . . . ekkoráig Zárva nekem a szived! Mért vagy ahhoz oly kegyetlen, Ki tehozzád leghívebb?