Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

Petőfi István

gnü 12 Petőfi-Könyvtár ban, mig Sándor többnyire csendesen, mélázva üldögélt otthon anyja mellett. Később is Istvánnak több hasznát lehetett venni a gazdaság körül. Ott sürgött-forgott mindenütt, aratásnál és cséplésnél, a mezei munkánál és szüretnél. Hat éves korában már a legszilajabb paripákat is megülte, mig bátyja apjuk jámbor Lengyel nevű lovára is csak úgy mert rá ülni, ha a kocsis tartotta. Petőfi István mindvégig hires lovas maradt. József nádor félszázados jubileumakor a Jászberényben rendezett lóversenyen ezüst érmet nyert. Bátyja elkérte tőle az érmet és pesti barátainak dicsekedve mutogatta, milyen derék legény az öcscse. Mivel az öregek már elszegényedtek s így nem telt lótartásra, ő igért öcscsének lovakat, hogy majd jobb kedvvel járjon a vásárra. De egy feltételhez kötötte igéretét: előbb meg akar — gazdagodni. (Szülőimhez.) Szelid iróniával írta erre válaszul István : Attól tartok, hogyha majd Gazdagságod várom, A vásárra holtomig Gyalog kell sétálnom. A két testvér között mindig a legszívesebb viszony volt. Fényes emléke benső szeretetüknek az a gyönyörű költői levél, melyet Sándor intézett öcscséhez (István öcsémhez). István is többször megemlékszik verseiben bátyjáról. Bátyja óriási szellemi fölényét nemcsak készséggel ismeri el, de