Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

138 Petőfi-Könyvtár ELMENNÉK ÉN . . . Elmennék én lánykám hozzád, elmennék, Ha sorsomtól lekötve itt nem lennék; Boldogságom volna nézni szemedbe, Lehajthatni árva fejem öledbe. Távol tőled teher nékem az élet, AAint fáj szivem, kimondanom sem lehet; Kinek mondjam el panaszom, bánatom, Ha néked nem, senkinek a világon, Te vagy az én egyetlen-egy virágom, Napom, holdam, csillagom, a világom; Kicsiny pontja tágas, kerek, nagy földnek, Hova lelkem s gondolatim repülnek. Száll a madár nyugat felől keletnek, Mit üzenjek tőle rózsám én neked ? Azt üzenem, azon kérem Istenem, Kösse össze életeddel életem! (Brünn, 1857.) MILY ELBIZAKODOTT . . . Mily elbizakodott az ember! Ö az ellen küzdeni mer, Minek ereje nem fogy; Önhittsége vak hevében Bízik szörnyen erejében És ájultan összerogy.