Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

VI Petőfi csizmadiája

108 Petőfi-Könyvtár a hazai irodalomért. Mert úgy szeretem a költőket, mintha gyermekeim volnának. Az ifjú komor arczvonásait mosoly derítette. — A tens úr volna hát Apelles csizmadiája? — Azt ne tessék nekem mondani, mert az elszomorít engem. A kézművesnek nem szabad talán feljebb emelkedni a földi rögnél ? Hisz a költészet mindenkié. Börkötényben éppen úgy lehet rajongani a költészetért, mint frakkban. Az ifjú parolára nyújtotta ki a kezét. — Tens úr az én emberem. Derék embernek derék gondolkozása volt e néhány szóban. Az én nevem Petőfi Sándor . . . Krikovy uram erre a szóra úgy elhallgatott, mintha fejbe ütötték volna. Két becsületes barna szeme könynyel telt meg és akadozó, remegő hangon kérdezte: — Akiről a Körben beszélnek? — Azt hiszem beszélnek rólam, — felelt a költő, — de üljön le, polgártárs . . . — Akit Vörösmarty úr magasztal? — Isten áldja meg érte e szent öreg embert! Foglaljon helyet . . . Perczek multak el, amig Krikovy uram annyira összeszedte magát, hogy szóhoz juthatott. Szerényen elhárította magától a széket és megindult hangon rebegte: — Uram, Petőfi uram, áldani fogom a mai napot, amely az ön közelébe vezetett. Én önt kerestem . . . És most nem kérdezem öntől, hogy