Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)
V. Künn a pusztán
84 Petőfi-Könyvtár elértük Abonyt. Legalább tanúja lehet annak a boldogságnak, amely Robinzont foghatta el, amidőn az első hajó horgonyt vetett a senki-szigete körül. A száműzött Lancelot visszatér a kolostorból, hogy hódolatát bemutassa iránta megenyhült kedvesének. Be kár, hogy már nem élünk a középkorban ! Hófehér lovasokkal, harsonák zengése között indulnék most Pestre és a kedves nő a várerkélyen várna virágkoszorúval a fején . . . Higyjék el uraim, csak a középkorban volt érdemes élni! Akkor élhetett az ember kedvére, nagy érdekes, romantikus életet. Ha a kedves leány szeszélyes volt, az ember lovára ült és a Szentföldig meg sem állott. Manapság már a Szentföldre sem érdemes menni. Ha az ember egy kis középkori szint, illatot akar az életébe vegyíteni, megrójják és bolondnak tartják . . . Az ifjú színész fanyar mosolylyal vont vállat: — Költői szempontból lehet, hogy szépnek látszik korunk távolságából a középkor, de a nyugodt szemlélő mégis csak elborul e korszak megfigyelésén, midőn híre-hamva sem volt a népszabadságnak, a gondolatszabadságnak . . . Edmund gróf türelmetlen mozdulatot tett: — Ugyan hagyjuk a népszabadságot! Kinek van arra szüksége? A népszabadság nem hozza vissza a daliás lovagokat, a férfias erély és bátorság, a női nagy szerelem és erényesség korszakát. Azért szeretem a régi váromladékokat, mert a bús falak között járva, a mindig harczoló lovagok