Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

72 Petőfi-Könyvtár Puki úr jóakaratú hevességgel ragadta meg az ifjú vállát. Dobja el a könyvet! Óh, dobja el! Csak könyvet ne vegyen soha a kezébe, mert a könyv lapjai között méregpor rejtőzik. Édes méreg, amely az ember agyvelejére száll és megrészegíti. Engem is a könyvek tettek szerencsétlenné. Az ifjú nyugodtan emelte fel tekintetét Puki úrra. — Hiszen éppen az előbb mondá téns úr, hogy imádja költői pályáját. — Imádnám . . . imádanám, — felelte a hidegtől reszketve a talánymegfejtő. — Imádni fogom, amint a borítékról a közlöny belső oldalaiba, a rózsák kertjébe is belépést engednek meg nekem az irigy szerkesztők. De addig még hosszú az út. Csaknem tíz esztendeje már annak, hogy a talányok mestere lettem. És még mindig nincsenek kilátásaim a szép mezők felé, amikor elkövetkezend az, hogy arczképemet Barabás krétarajzában mellékeljék hires olvasóiknak a havi közlönyök. Hol van még az? Pedig én már mégis féllábbal benn volnék az irodalmi szalonban! . . . Azért dobja el a könyvet, fiatal barátom, hallgasson Puki úr tanácsára. Én megjósolhatom magának, hogy ősz-öregember lesz magából, hacsak a talányszerkesztő egyszerű állásáig is el akar jutni közlönyeinknél. Mert az már nagy rang, magos tisztesség! Sokaknak odáig sem sikerül sohasem eljutni. Az ifjú nem felelt, csak elővette ismét köny-