Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

70 Petőfi-Könyvtár — Jó dolgod lenne. Azt mondanám a grófnak, hogy költő vagy te is, mint én. Tudsz bizonyosan néhány klapancziát. S ez elég volna ahhoz, hogy szerencsédet megalapítsd a bolond grófnál. Tán még inasának is megtenne. — Köszönöm jóságodat, felebarátom, — felelt éles gúnynyal az ifjú. — Én már kinőttem az inas-szerepekből. És ha békében akarsz velem lenni, felhagysz ostoba fecsegéseiddel. — Nono, uracskám, — pattogott Puki úr, mert hiszen ő volt, — önkegyed nem tudja, hogy kivel beszél ilyen fennhangon . . . Az ifjú vállat vont. — Önkegyed sem. Puki úr elnevette magát. — Igaz biz az, elfelejtettem bemutatkozni furcsa helyzetemben. Én vagyok Puki Pál, a talánymegfejtő, másnéven Puki úr . . . Puki úr legnagyobb ámulatára az ifjú így felelt: — Igen, olvastam már nevét a közlönyökben, rendesen a — borítékon. — Ifjú barátom, — felelt Puki úr, megértvén a gúnyos czélzást, — ön nem tudja, hogy milyen nehéz feladat írónak lenni, mikor az embert nem akarják elismerni? Ehhez fogható nagyobb kínszenvedést nem ismerek. Nem kívánom önnek, fiatal barátom, hogy a költői pályára vesse tekintetét, mert a legnagyobb kálváriát a költök járják. — És, ha szabad tudnom, — kérdezte az ifjú,