Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

IV. A rejtvények nagymestere

A negyvenes évekből 53 enged magához arra a nádas szigetre, ahová remete életet élni vonult. Sőt fegyverrel védelmezi magányát, hogy eleget tehessen fogadalmának... Nos, mi szeretnénk őt feloldani a fogadalom alól. Megakarjuk kérni, hogy hagyja ott a puszta szigetet, térjen vissza az emberek közzé ... Ért engem, kedves Puki úr? Puki úr nagy fejét úgy megrázta, hogy az szinte lerepülni látszott törzséről. — A talányok mestere vagyok ugyan, de ezt nem értem. Az öreg asszonyság szinte sírva kiáltott fel: Pedig meg kell engem értenie ... Én csak egy szegény, de nemes származású rokon vagyok a háznál. Én vagyok a Marié tánt! Jobb ruháim is vannak, mint amilyent lát. Ezt csak álöltözetnek vettem magamra . . . S ezért többet nem mondhatok. Ha százszor kérdez, akkor is csak azt mondhatom, hogy én nem tudok semmit . . . Miután ezt elmondta, nagy zokogásra fakadt az öreg asszonyság. — Óh, milyen bánat! Milyen nagy szerencsétlenség ! — zokogta. — De én mindig mondtam, hogy Edmund gróf nem tartozik azon férfiak közzé, akikkel tréfálni lehet. Én megmondtam. Puki úr hümmögve mérte meg két lépéssel a lakhely területét, majd még hevesebben rázta meg a fejét, mint előbb. Szinte azt lehetett hinni, hogy a hatalmas fej kirepül a szobából, de még a Hét bagolyból is.