Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

IV. A rejtvények nagymestere

50 Petőfi-Könyvtár Puki úr nevetett. — Van. A Duna-utczában. De e szobában nem dunautczai pálinkafőző szaga érezhető. Hamisítatlan Két pisztoly-szag ez. Akik a Két pisztolyban gyakran megfordulnak, lassan mind ilyen szaguak lesznek. A sírásónak koporsószaga van. Azért kerüli az egyébként jóravaló helyet a gőgös költőknek azon része, amely mindig meghívást remél valamely grófnő szalonjába. Hja, a Két pisztoly! Oda csak a magamforma szegény talánymegfejtők járnak. Az öreg hölgy szórakozottan hallgatta Puki úr fejtegetését és odavetőleg kérdezte: — Arról az ócska, sárga fogadóról beszél, Puki úr, amelyet az országúton kocsizva, néha látni szoktunk? — Valóban, a Pisztoly az Országúton van és... — Mondja, kedves Puki úr, volt ön már valaha szerelmes ? — kottyant közbe az öreg hölgy, aztán mintha megbánta volna kifejezését, sietve így folytatta: — Szerelmes? Csúnyán fejeztem ki magam. Fidonc, Marié tánt, hogyan feledkezhettél meg ennyire magadról? A szerelemnek a mai világban általában valami prózai, utálatos jelentőséget tulajdonítanak. Az emberek bizonyos illetlen gondolatokkal vannak a szerelemről. Az én időmben (nem is olyan régen, Puki úr, mint hiszi, mert csak öltözetem öregit) ez másképpen volt. A szerelem a léleknek volt az eszménye, amelyhez a testi