Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

I. Petrovicsék

A negyvenes évekből 21 menjen szégyenének, megcsúfoltatásának helyére? Nem, soha ... De az anyai könnyek mindennél erősebbek és másnapra elindult Sándor Vecsésről vissza Selmeczre — a bizonyítványért. Mégis csak tanult ember lesz a fiamból, — rebegte az édes anyja. Nem lesz már abból semmi, — felelt Petrovics uram. — Szégyellem, hogy ilyen fiam van. Két hétig tartott az út a Duna mellől Selmeczre, két hétig vissza. Egy este kopogtatott Sándor a korcsma ajtaján. Elhoztam a bizonyítványt, — szólt. Akkor már serkedő bajuszú, nyúlánk, izmos ifjú volt. Verseket is irkált, de ezzel nem nagyon merészelt otthon dicsekedni. Petrovics uram még egy darabig biztatta, hogy hagyja pokolba az egész tanulást, legyen mészáros, mint az öcscse. Sándor nem fc-lelt semmit apja szavaira. Reggelre búcsú nélkül eltiint hazulról. Inkább katona leszek, mint mészáros, — irta egy szelet papiroson. — Elmegyek katonának. Petrovics István szomorún csóválta meg a fejét. — Szegény fiú. Nem lesz már belőle semmi. III. Újra elszaladt néhány esztendő. A ránczok ott a homlokon mindég mélyebbek lettek, fehérebb a haj és a váll meggörnyedt, Petrovics uram házában örökös vendég lett a gond. A korcsma ott