Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

VI Petőfi csizmadiája

A negyvenes évekből 103 — Sokáig keringenek csillagaink, amig az enyém végképpen eltűnik, csupán a te csillagod marad meg. És az is női, női. Olyan nagyra női, amilyen nagy csillag még nem is volt az égen. - Babonákat beszélsz, — szólt bizonytalan hangon az ifjú. — Ne higyj senkinek, csak nekem higyjél, mert senki sem szeret nálamnál jobban. A te csillagod a legragyogóbb és legnagyobb mindazon csillagok között, amelyek az égen állnak. A te csillagod üstökös csillag, amilyen csak nagy ritkaságképpen jelen meg az égboltozaton. Vájjon háborút jelent-e az üstökös? Honnan tudhatná azt az én szegény fejem. Az üstökös egy költőt jelent, — felelt az ifjú, — egy nagyon-nagy költőt. Tudod-e azt, mi az : költő ? A leány alázatosan bólintott: — Tudom, mert te megmondtad, midőn az országutakon télben-fagyban, sárban-esőben sokszor találkoztunk. De azért, kérlek, mondd el még egyszer! Te olyan szépen tudsz beszélni, mint a nagyapám hegedűje. Pedig az öreg Csermák hegedűje beszél a legszebben az egész világon. Azt hallom én mindig ébren, alva-álmodozva. Néha mögöttem, néha előttem, néha pedig mintha idebévül bennem húzná szakadatlanul az öreg Csermák az ő nótáit. Tedd ide a kezed. Talán te is meghallhatod, ha jó füled van. Mert most éppen a szivemnek a kellős közepében muzsikál Csermák.