Déri Gyula: Petőfi könyvtár 15. Petőfi Zoltán (1909)

Epigrammok

Petőfi Zoltán 155 B. V. ASSZONYHOZ. (Töredék.) Elbájoltál, elbűvöltél engemet, Meghódítád édes angyal szivemet . . . E perczet nem adtam volna semmiért, Isten tudja, én magam sem, hogy miért. Talán azért, hogy szivemnek jól esett A szemedbe nézni, miért epedett. De hiába ! Vágyim elérhetlenek, Én téged is mind hiába szeretlek, Talán bizony elment Zoltán az eszed. Hogy te, gyerek, e szép angyalt szereted ? (1863 május 26.) AZ ISTENNEK REMEKMÜVE. Őrizkedjél meddig lehet a lánytól, Légy te tőle meddig lehet jó távol, Ha rabjává tesz, széttépi szivedet, Fölveri eddig nyugalmas életed. Rabbá tettek engemet már a lányok, Én Istenem mért is néztem én rájok ? Rövid öröm, amit nálok érezek, De utána olyan hosszan vérezek. Boldog, ki nem volt szerelmes soha sem, Már én voltam, azért vagyok én ilyen Szerencsétlen, mint a minő most vagyok : Bánatomban előbb-utóbb meghalok. (1863 május 27.)