Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

54 Petőfi-Könyvtár Julia szülei. ébred. Pacsirta szót hall megint: eszébe jut a dal, a költészet, a szerelem. Álmodik hitveséről, ki lelke üdvössége, kit azért nyert istentől, hogy megmutassa, hogy már a földön van az ég (Pacsirta szót hallok megint). Ezen dala volt utolsó költői emlékezése Júliáról. Kevés költőnek lőn megadva, az élet oly zordon viszonyai közt, a lirát úgy táplálniok — szó szerint — a szív vérével. Ebben Petőfi egyedül áll, felülmulhatlanul. A kevés, mit szive vére ontásáért nyert, az volt, hogy Júliában együttlétök rövid tartamában feltalálta „lelke üdvösségét" teljesen, még csak a kis női akaratosság (Valahogy) sem zavart meg egy perczet sem. A hazát és szerelmét érdeklő lirája át meg át szövi egymást. Belső családi nyugalma fölött vadul süvít el az orkán kívülről s midőn a költő a fergeteg vészzajába vegyül, szive egyetlen fel nem szaggatott horgonya szerelme, családi boldogsága maradt. Amily odaadó szerelmet mutat neje iránt, oly elutasitólag bánik annak szüleivel. A viszonyt közöttük nem kölcsönös sértés zavarta meg, hanem csakis külömböző felfogás. A szülők joggal kívánhatták leányuk jövőjét férjhez menetelével biztosítva látni, ami tényleg fenn nem forgott, ellenben Petőfi habozásukat bizalmatlanságnak vette és ebben egyéni értékének kisebbítését látta. Feltehető, hogy a neje iránti tekintet mérsékeite indulatát, de már olyannak mégsem született, aki elnyomhatta volna örökre indulatát. Felháborodás, harag, gúny és méltatlan-