Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

Petőfi Sándor költészete 79 ményt magára. Lelkének képét látja bennök. Rejtettebb a vonatkozás A szél-ben. Lírája változó alakját és hatását kell a lágyan suttogó szellő és a vad fuvalom vagy orkán alatt értenünk. A Homer- és Osszián-ban, talán rejtett gyengéd czélzással önmagára, a két költő kora és dala közti ellentéteket festi. Egy magasabb eszmében mégis egyesülnek, hogy t. i. költészetük igaz. A század eltipor, sárgára lehel a halál mindent, de az ő fejők babéra zöld marad. Az idő humoros felfogása Az időhöz czimü költeményben alkalmasint például szolgált Aranynak A világ czimü költeményéhez. A Vasúton-ban ez anyagi vivmány jelentőségét költőileg fejezi ki. A csillagos éj subjective indul, de alapeszméje egyetemes becsű: a szerelem mindent pótol, a szerelmet semmi sem pótolja. Elmélyedvén, szemlélődvén a világ folyásán, nem kerülheti el, hogy önmagán is ne tűnődjék s mivel mindent őszintén kifejez, egyénisége vonásaira, gondolat- és érzelem-világára élénk világítást vet. Szeszélyeit (Ifjúságomhoz), haragját, gyűlöletét, hajthatatlanságát, akaratosságát (Valahogy), nyomorát (Egy telem Debreczenben), hosszú bőjtjeit és messze vándorlásait ismételten felhozza; lelki erejéről, költői hivatásáról, költészete külső-belső sajátságairól sűrűn emlékszik meg. Lelkéről pl. azt mondja, hogy az nyilt, de összetépett könyv, vagy aczélgyürű, melynek gyémántja a becsület, vagy oszlop, mely nem reszket; haragvó felhő, Petőfi magáról.