Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

Petőfi Sándor költészete 69 dalom könnyet fakaszt szeméből; sötét kétely gyötri, hogy az alkony vagy a hajnal harmatcseppje-e ? Eddig a hazafi-fájdalom inkább lemondó, de ezután mind követelőbbé, sürgetőbbé lesz, a lélek izgalma egyre nő. Kevés a remény, ha nem teszünk. Az immár izguló lélek első hevesebb kitörése a r Külföld magyarjaihoz." Az „Isten csodája" a szemrehányások egész lánczolata: Mi lesz belőlünk? . . Én ezt kérdezem, De milyen kevesen gondolnak vele, Óh nemzetem, magyar nép! életedet Mindig csak a jó sorsra bizod-e ? Egyre feljebb tör a skála magasabb fokára. A magyar nemzet („Oh hazám, mikor fogsz ismét tenni egy sugárt, egy kis fényt megrozsdásodott nevedre, mikor ébredsz önérzetre ?"), Magyar vagyok („Itt mi nálunk nem is hajnallik még, Holott másutt már a nap is úgy ragyog") A magyar ifjakhoz („Oh mily gyöngék vagytok!"), Meddig alszol még, hazám? Van-e egy marok föld? („Kitörültek a nagy nemzetek sorából, Élni nem tudunk és halni nem merünk") czimü költemények egy hazája sorsán tépelődő lélek haragos mennydörgése és sújtó villáma. Előkerül még a maró gúnynak fegyvere is az Okatootaiá-ban. Végre bekövetkezett, mit várni lehetett: a nemzet megmozdult. Harcz folyik minden téren : az eszmék sokaságában kettő emelkedik ki, egymásPolitikai költészet