Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

Petőfi Sándor költészete 65 A helyett, hogy ábrándoknak élek, Tán jobb volna élni a jövőnek S gondoskodni ... Eh mért gondoskodnám, Jó az Isten, majd gondot visel rám, Dalaim, mik ilyenkor teremnek Pillangói könnyelmű lelkemnek. (Dalaim.) Ily pillangói a könnyelmű léleknek: Javulási szándék, Merengés, Gazdálkodási nézeteim, Hatyudalféle, Takarékosság, stb. Szeszélye változatait megörökíti Búm és örömem-ben ; kapcsolatban sorsa szeszélyeivel a Tarka élet-ben. Ugyancsak szeszély viszi rá a heves kifakadásra a türelem ellen (A türelemről). Haragja kivillan a Lánggal égő teremtette és „Mondom, ne ingerkedjetek" czimü versekben. Daczos szeszélyeivel s kitörő indulataival rikitó ellentétben áll odaadó, forró szeretete minden iránt, mi gyermekies, naiv s romlatlan. Petőfi szerette a gyermeket, hisz lelkében is mindvégig megmaradt bizonyos gyermekies vonás. Az én mátkám ép olyan gyermeki ábrándozással irt költemény, mint amilyen gyermekiesen játszi a Szeretlek, kedvesem és az Ilyen asszony való nékem. Természetes, hogy a gyermekek szeretete lírájában is foglal tért. Mint már emiitők, Egressy Etelkéről egy szép költeményt irt, de különösen szerette Arany János gyermekeit, a barna Laczit és szőke Julist. Arany Lászlóhoz irta azt a gyönyörű gyermekverset (Arany Laczinak), mely irodalmunkban csaknem Pelöfi-Könyvtár. XIV. 5 Gyermekiesség, gyermekszeretet.