Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

Petőfi Sándor költészete 53 hogy levigye magával a fejfára lobogóul kitűzött özvegyi fátyolt, letörleni vele könnyét és azon szívnek sebét bekötözni, mely még ott is örökre szereti. Ez a „Szeptember végén" tartalma. A természet ellentéteinek ama bús szemlélete és vonatkoztatása az emberi életre, a szív forró odaadásában ama feltetsző komor sejtelem, a sirontúli életnek belevonása a szív képzelt iszonyú sérelmébe oly megható, hogy legmélyebb megindulás nélkül még akkor sem olvashatnók, ha a sejtelem a pillanat rémlátása maradt volna. Amint később történt, fokozta a költemény hatását. A boldogság idilliuma egyre siet a végkifejlés felé. Már zászlót is varrat feleségével (Mit csinálsz, mit varrogatsz ott?) és várja tőle, hogy a kardot oldalára kösse (Feleségem és kardom). A harcz kitörtével azonban rögtön nem indulhat; türelmetlensége növekszik: Egész világ a harczmezön, Csak én nem vagyok ottan Egész világ.) születendő gyermeke „hozza e kínt szivére" és „gyalázatot fejére". Végre útra készülhet. Búcsúszavai mélyen meghatók: „épen fogja hü szerelmét meghozni", (Búcsú). Biztosítja nejét szerelme állandóságáról (77 akáczfák e kertben). A harcztéren sűrűn térnek vissza gondolatai elhagyott hitveséhez (Hideg idő, hűs őszi éj, Hogy volna kedvem). A harczi zaj és győzelmi öröm csak nyújt némi írt. A tavasz