Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

50 Petőfi-Könyvtár lemnek rózsákkal, stb.). Boldogság, vidámság ömlik el ezeken, hisz már hihet viszontszerelemben. Elérte a férfikort s a családi élet többé nem ábránd, hanem való és érzett szükség (Ha szavaid megfontolom). Ez teszi mélyebbé szerelmi lirája ezen részletét. Tüzesebb, epedőbb a „Szerelem gyöngye", mélyebb, igazabb, noha múló időre ingatagság is jelentkezett,*) szive regényének ezen legutolsó fejezete. Amit eddig érzett „költői ábránd" volt. Búcsúja a szeretett leánytól fájdalmasan resignáló (Álmodtam szépet, gyönyörűt). ígéri, hogy visszatér (Nem csoda, ha újra élek). A távollét enyhíti gyötrelmeit, sőt a kétséget is — „hisz hirét se hallja" — megfészkelteti lelkében: Most már egyéb nincs hátra, Mint őt felejteni. Ki innen, ki szivemből Emlékem kincsei! (De miért is gondolok rá.) Egy levél (Téréi Mari-é) újra tűzbe-lángba borítja (Kit feledni vágytam). Türelméből kifosztja (Türelemről) az égő vágy (Ha én kedvesemről gondolkodom) és eltökélt szándéka, hogy elveszi: Isten kötötte össze lelkeinket, Ember nem képes elválasztani. Uj csapás: a szülők részéről a kosár (Röpül az úti por). Nem hagyja el magát. A szivek frigye a (Hol a lány.) *) Prielle Kornéliát akarta elvenni.