Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

IV. Leíró, elbeszélő költészet, dráma. Petőfi irodalmi hatása

Petőfi Sándor költészete 101 Úgy, mint Petőfi, még nem élte át soha költő az életet. Egy gazdag pálya, telve annyi rajongás­sal, annyi szenvedélylyel, az érzelmek annyi végle­tével, a kedélyhangulat oly ellentéteivel és mégis minden, minden megnemesedik abban a tiszta kebel­ben, melyet maga mond templomnak. Minden az emberiesség tisztult alakjában testesül meg költé­szetében. Megtisztítja magát az életet is hibától, salaktól, mert egy magasabb erkölcsi törvénynek rendelte alá. Ez a szent és sérthetetlen törvény: hazája üdve, népe szabadsága, szülő, testvér, bará­tok és hitves szeretete, a jók becsülése, a szegények és elhagyottak felkarolása. Ez élt szivében, ennek szentelte életét, ennek szolgálatába rendelte költé­szetét. Durva talajban gyökérzik a fa; holt, nyers anyagba hatol a zsenge gyökérszál, de múlik idő és ami alatt mint dermedt kövület feküdt, a gyü­mölcs izében, zamatjában gyönyörködteti, üdíti az embert. Durva szövésű az élet, sok a göröngye, sok a salakja, de jön az idealista lelkületű költő és maga­sabb becset ad neki. így tett Petőfi. A költészet életének megnemesedett gyümölcse, azért is mond­hatta magáról: A költészet fája életem.

Next

/
Thumbnails
Contents