Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 65 Egy másik nagy magyar lángelmének, Vajda Jánosnak, volt fönntartva, hogy a hangot, melyet itt Petőfi megpendít, mély és hatalmas symphoniává fejleszsze. A „Felhők" tehát irodalomtörténeti szempontból tekintve csak előfutárja lirai költészetünk egy későbbi fejlődési szakának, melyet Vajda János és iskolája képvisel. Petőfi, mint mondom, csak az első, csak az ifjúi nagy magábaszállásnak megszemélyesítője lehetett. Érdekes azonban, hogy már ekkor a lélek-problemát oly eredeti módon fogalmazza meg, hogy a philosophus is megirigyelhetné tőle: Hová lesz a kaczaj, Hová lesz a sóhaj, Ha hangja elenyész ? S hová lesz az ész, Midőn már nem gondolkodik ? S a szeretet S a gyűlölet, Ha a szivből kiköltözik ? (Hová lesz a kaczaj . . .) A test és a lélek viszonyának alapkérdését pedig ilyen bizarr érzelmes alakban veti föl: Szeretője-e vajon a testnek a lélek ? S mint szeretőkhöz illik, együtt enyésznek? Vagy a lélek a testnek csak barátja ? S úgy tesz, mint rendesen a barát: Elhordja magát, Midőn amazt pusztulni látja ? (Szeretője-e vajon . . .) Petőfi-Könyvtár. XIII. 5