Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

54 Petöfi-Könyvtár A művészi lángelmék között pedig Petőfi mindenek fölött alkalmas arra, hogy egyéniségén a fejlődés titkát tanulmányozzuk, mert az ő fejlődésének menete olyan rohamos, hogy belső növekedése szinte szemmel láthatóvá válik. Hiszen kortársait is az ragadta bámulatra, hogy gyors ütemben megjelenő munkái (Versek, A helység kalapácsa, János vitéz, Czipruslombok, Versek, Szerelem gyöngyei, Felhők, Összes költeményei) három esztendő lefolyása alatt egy költői egyéniség olyan viharos kibontakozását tárták föl, aminőre azelőtt nem volt példa a magyar irodalomban. A mai olvasónak is ezekbe az időkbe (1844—1847) kell magát beleképzelnie, hogy átérezze a gyönyört, amit ilyen fejlődésmenet kivételessége a szemlélőben kelteni képes és hogy megértse a népszerűség dicsfényét, mely Petőfit a márcziusi napokban övezte. Már husz év előtt írt kis dolgozatomban jeleztem, hogy Petőfi költői fejlődésében egészen világosan két szakaszt külömböztethetünk meg, melyek közül az első 1844-ben, a második pedig a költő halálával 1849-ben záródik le. Az első szakaszban egyénisége tulajdonképen csak Ígéretként jelentkezik ; a költő ugyanis olyan súlyos benső homálylyal küzködik még — hiszen majdnem jobban vonzza a színészet, mint a poesis — és annyi nyomorúságon kell átvergődnie, hogy már emiatt sem ébredhet egyéniségének kellő tudatára. Költészete ebben az első időszakban, noha már egyre