Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 49 költészetéből, éppen mert dynamikus ihletből származik s mert a forradalom orkánja süvölt rajta keresztül, okvetlenül egy elemnek hiányoznia kellett: és ez a nyugodt fönség, melynek nincs szüksége csapongásra, szökellésre, mert ő maga az erő bevégzettsége. De hát ki is várna ilyet a forradalom lantosától, aki már husonhat éves korában nem talál többé helyet a földi létezésen belül. Mégis jeleznem kellett Petőfi kedélyalkatának szükségszerű gyengéjét, mert a jellemzés igazsága ezt igy követeli. Egyébként erről a pontról később még szó leszen. Még csak azt az önjellemzést akarom ide iktatni, melyet Petőfi saját dynamikus lelkületéről adott, és mely olyan hiánytalan, hogy vele szemben minden aesthetikai elemzés megszégyenül. Amit összes előző fejtegetéseimben elmondani akartam, de nem tudtam: ime itt van dalban, zenében kifejezve: DALAIM. Elmerengek gondolkodva gyakran, S nem tudom, hogy mi gondolatom van, Átröpülök hosszában hazámon, Át a földön, az egész világon ! — Dalaim, mik ilyenkor teremnek, Holdsugári ábrándos lelkemnek. Ahelyett, hogy ábrándoknak élek, Tán jobb volna élnem a jövőnek, S gondoskodnom ... eh, mért gondoskodnám ? Jó az isten, majd gondot visel rám. — Petófi-Könyvtár. XIII. 4