Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 41 egymással hajba kapjanak? Avagy nem merő külső casuistica-e, mely közöttük összeférhetetlenséget akar megállapítani? Igenis, a romantikus iskola Íróinak legjellemzőbb kedvtelése az, hogy vagy bujálkodó viszonyba hozzák egymással a különnemű emberi eszményeket, vagy a viszály magvát hintik el közöttük, hogy egymás ellen uszitsák, egyiket a másikkal elhomályosítsák. Hát mért oltott az isteni akarat sokféle eszményi vágyódást és szenvedélyt az emberi lélekbe ? Talán azért, hogy az egyiknek nevében jogunk legyen a többit becsmérelni és megtagadni ? És nem inkább azért, hogy sokféle utunk legyen, mely mind egyenlően becses, mert mind 0 hozzá vezet, aki az emberi szivet és elmét alkotta? Petőfit is tisztán az ifjúi romanticismus hatásvadászata vitte rá, hogy úgynevezett „jelszavában' kétféle eszményt, mely egyaránt örök értéke az emberi léleknek, játszszon ki minden belső szükség nélkül egymás ellen. Különben jellemző, hogy csak Bertával szemben mondja ki a gyöngédtelen szót, hogy háború esetén elhagyná őt a nászéjszakán is. Tudvalevő ugyanis, hogy Bertába nem volt igazán szerelmes. Mily másképen ir Júliához: milyen gyönyörű összhangba tudja itt hozni szerelmét és szabadságért való lángolását. És életrajzának ismerője tudja, hogy később a valóságban is, mennyire iparkodott összeegyeztetni a hazája iránti kötelességeit imádott Júliájának kívánságaival. Rá kellett mutatnom a veszedelemre, melybe a