Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 35 játszva hintáztatja magát az édes szerelmi ábránd hullámain, talán meg se gondolja, hogy a költő lelkének, mialatt a verset írta, ötször kellett egészen újnemű ihletbe esnie, vagyis annyi ihlet-energiát egy vers Írásában kifejtenie, mintha ötöt ír vala. Már most hogyan nevezzük el a lirai alkotó láznak azt a formáját, mely gyorsan egymás után következő többszöri termékenyülés által a különböző hangulatképek egész skáláján úgy ragad bennünket végig, hogy mégis egy alaphangulat árján lebegünk tova ? Közönségesen ezt „csapongás"-nak nevezik, s ez szép s találó szó, de azért mégis gyönge talán még csak annak is a kifejezésére, ami ebben a négy sorban foglaltatik: Könnyelműség szárnyát Vállaimra vettem, És a csapodárság Pillangója lettem. {Kit feledni vágytam.) Csapongani csaponghat a könnyelmű, a hűtlen lélek is: ámde hogyan nevezzük azt a csapongást, mely magából az örök hűségből fakad és fölragad bennünket a tiszta eszményhit világába? Ennek a csapongásnak megnevezésére a kellő műszavunk hiányzik: de hiszen sebaj, megtestesült az egy magyar költő személyében, aki a költői csapongásnak legtökéletesebb művésze a világirodalomban. 3*