Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

164 Petőfi-Könyvtár tásiája is első sorban a természeti jelenségeknek oly hatalmas megszemélyesítő ereje által tűnik ki, mely szinte versenyre kél a görög mythos-alkotó erővel. Már az eddigi idézetekben is egész sereg példája foglaltatik annak a csodálatos személyesítő tehetségnek, mely természetfestéseiben megnyilatkozik. Igy pl. emlékezzünk csak vissza, ahogy „A felhők"-et egyszer ártatlan gyermekeknek mondja, melyek a hajnal s alkony keblén halkan szenderegnek, majd haragos vad férfiaknak, melyek a viharral, e zsarnokkal, élet-halál harczot vívni készülnek; avagy mikor a holdvilágot környékezik, gyengéd lánytestvéreknek, melyek beteg fivérüket a holdvilágot körülfogják. Valósággal mythos-alkotó természeti látása van, úgy mint a hajdankor nagy költőinek. Egészen a görög mythologia metamorphosisaira emlékeztet bennünket az a gyönyörű szerelmi ábrándja, mikor folyóvíz akarna lenni, ha szeretője benn a halacska volna, vagy vadon erdő, ha szeretője benn fészket ütne, vagy váromladék, ha szeretője a repkény volna, mely elnyúló zöld karjaival homlokára folyna stb. stb. És milyen személyesítő erővel írja le pl. a förgeteget, mikor ez az utczákon keresztül nyargal, mintha ördög ülne hátán és lángsarkantyút verne oldalába, majd mikor dühében a háztetőkre ugrik, besüvít a kéményeken és tele torokkal ordítoz a vak éj siket fülébe; főképpen pedig, mikor a magasba iramodván, a fellegekbe markol és rongyokra tépi őket éles körmeivel, úgy, hogy a csillagok remegnek ijed-