Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 115 Bizony mond is olyan Ítéletet rólunk, mintha — itt élne köztünk. Ezer éve, hogy e nemzet Itt magának hazát szerzett. És ha jöne most halála, A jövendő mit találna, Mi neki arról beszélve, Hogy itt hajdan magyar éle ? S a világtörténet könyve ? Ott sem lennénk följegyezve! És ha lennénk, jaj minekünk, Ezt olvasnák csak felőlünk: „Élt egy nép a Tisza táján, Századokig lomhán, gyáván." (A magyar nemzet.) Az „Egy gondolat bánt engemet", melylyel Petőfi 1846-iki verseit lezárja, az ő szabadságköltészetének jól ismert csúcspontját képviseli. Akadt tudós kritikus, aki ezt a költeményt a világszabadságról alkotott zavaros német elméletek hatásának tulajdonította, a költőt magát pedig szájhősködéssel vádolta, amiért azt kívánta magának, hogy „Ott essem el én — A harcz mezején" stb. És általán tapasztalható, hogy bizonyos kritikusok nagyon meg vannak akadva a „világszabadság" fogalmával. Szomorú fényt vet a mi műveltségünkre, hogy még ilyen fogalom is magyarázatra szorul. Mert ez arra vall, hogy nálunk valóban nem ismerik vagy legalább elfeledték a nemzeti és emberiségi gondolat válhatatlan kapcsolatának elvét, 8*