Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)
Petőfi 107 hogy sokan ezeknél alig sejtettek egyebet Petőfi egyéniségében. Tompa is 1844 így ír Petőfihez: Vig szeszélyű bordalaid hogy olvasám, Jól beszél ez a poéta! gondolám. S életemben bár egyszer se láttalak : Megengedj, de czimborámnak szántalak! Hozzon egyszer jó fiú az Isten el! Szívesen lát e sziv és a tölt kehely, Jere hozzám „sárga pitykés közlegény" Úgy segéljen, fővezérré teszlek én. Jellemző azonban, hogy a mély önérzetű Petőfi a többi közt mit felel erre a versre : Egyébiránt ne gondold, barátom, Hogy én valami vad ficzkó vagyok, Mihelyest a bor szinét meglátom : Nem én! csak úgy csendesen vígadok. S ha bizalmas ember van mellettem, Mosolyogva a bús mult időket, Elbeszélem, hogy mennyit szenvedtem, Mint majd egyszer elbeszélem néked. (Tompa Mihályhoz.) Petőfi ekkor (1844) már közel állott fejlődésének fordulópontjához, a fiatal csavargás ideje már emlékké vált, a népkegy fölemeli, és érezni kezdi, hogy szava van a haza ügyeiben. Ez oly gyönyörrel tölti el, hogy egész lénye hazafiságban olvad föl. Kezdetben még határozott politikai irány nélkül, édes szelídséggel szólal meg lantjának hazafias húrja:
