Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Utolsó találkozásom Petőfivel 1849. május 21-én

88 Petöfi-Könyvtár Petőfi és atyám ezen az estén határozták el véglegesen, hogy a döntő harczra Bémhez csatlakoznak, akinek ügyszeretetében, lángeszében, hazafiságában leginkább megbíztak. Nehéz szívvel bár, de a legboldogabb viszontlátás reményében fogadtam Petőfi bátorító kézszorítását és utolsó búcsúcsókját . . . Nekem, katonai alárendeltségem miatt, szabadakaratom kötve lévén, vissza kellett mennem még ugyanazon az éjszakán a zászlóaljamhoz, mely a „Széchenyi"-hegyen táborozott. Bár nem felejthetem még ma sem, hogy Petőfinek, valamint atyámnak nem szolgált megnyugvásukra, hogy engem a Görgeí hadtestében kellett hagyniok, akinek akkori taktikájáról nagy tehetségű államférfiunk: Szemere Bertalan is úgy nyilatkozott, hogy: Görgei viselkedésében oly politikát lát, mely ügyünket elveszítheti anélkül, hogy az ellenséggel megütközött volna!. . Atyám elkísért táborhelyemre s az éjszakát a szabad ég alatt velem töltötte. Másnap délelőtt visszatért Pestre családunkhoz. Petőfi nejével legjobb ismerősei és barátai látogatására indult, mintha ezzel akart volna tőlük örökre búcsút venni. Először is Szalontára ment Aranyhoz; aztán ifjúkori barátját, Ormayt látogatta meg Mezőberényben. Majd a sebesült Damjanich látogatására készült Aradra. Eközben érkezett hozzá, julius hó végén, atyám, hogy megegyezésük szerint Bémhez menjenek Erdélybe.